„Szociális városrehabilitáció Győr-Újváros területén”
Életvezetési programcsomag
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata „Szociális városrehabilitáció Győr-Újváros területén” címmel sikeresen pályázott a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében meghirdetett európai uniós pályázati felhívásra.
Ennek keretében az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Győr-Sziget és Győr-Újváros Védőnői Szolgálata, valamint a Családsegíttő szolgálat komoly szerepet kapott a projekt Soft tevékenységeinek, az Életvezetési programcsomag szerves részének megvalósításában. A program megvalósításának ideje: 2013. január- 2014. október.
A program elindítását a következő szempontok indokolták:
Az itt élő lakosság többsége nagyon rossz lakáskörülmények között, általános szegénységben él. A lakások nagy része vizes, dohos, több közülük lakhatásra alkalmatlan.
A roma népesség aránya közel 40%-os, a romák és nem romák együttélése nem problémamentes.
Az itt élő aktív korosztály igen kedvezőtlen munkaerő-piaci esélyekkel rendelkezik, iskolai végzettségük általában alacsony.
Egészségtelen életmód: szinte minden cigány családban van legalább egy fő, aki erősen dohányzik és napjainkra egyre inkább tért hódít a drog is. Egészségi állapotuk általánosan rossz, gyakoribbak náluk a koraszülések és rövidebb a várható élettartamuk. Gyakran előfordul, hogy fiatalon 14-15 évesen vállalnak gyermeket.
A kedvezőtlen lakáskörülmények, az anyagi helyzet, a szociális státusz és az életmód miatt az itt élők jelentős részének rossz az egészségi állapota.
Összefoglaló az Újvárosi Rehabilitációs keretén belül
védőnők által 2014. június 2014. október között
megvalósított programokról
A programok alapvető célja a családok és az egyének életvezetési szokásainak, egészségmagatartásának javítása, a gyermekvállalás idejének kitolása, a családok felkészítése a várandósság alatti változásokra és a szülésre, a kisbaba fogadására, ill. a gyermekek és a szülők közti kötődés erősítése volt.
A projekt keretén belül havonta került megrendezésre a baba-mama klub, amelyen a hátrányos helyzetben élő anyák egészségtudatos magatartásának kialakítását célzó előadásokat hallgathattak meg a résztvevők. A várandós kismamák szülésre felkészítéséből 4 tanfolyam indult, 4-4 alkalommal, melyen a várandósságra, szülésre és a kisbaba fogadására készítettük fel a várandósokat és párjaikat, külön megszólítva azokat, akiknek megfelelő családi minta híján hiányosabbak az ismereteik ebben a témában.
Anyatejes világnapi rendezvény megszervezésére kétszer került sor a projekt keretén belül, ahol az anyatejes táplálás népszerűsítését célzó beszélgetésre invitáltuk az itt élő családokat. Babamasszázs tanfolyam megszervezésére is sor került összesen 8 alkalommal, ahol a szülők és a gyermekek közötti kötődés megerősítése és elősegítése volt a cél. A Kossuth Lajos Általános Iskolában zajlott le a fogamzásgátlási módszerek című program sorozat, amelyen fiúk és lányok vegyesen vettek részt, és a gyermekvállalás idejének kitolását célzó előadásokat hallgathattak meg. A helyesen élni program megszervezésére is itt került sor, ahol többféle témában kaphattak életvezetési tanácsokat.
A megszervezett programok segítettek a hátrányos helyzetű családok szemléletének formálásában, olyan előadásokat hallgathattak meg, melyekre máshol nem lett volna lehetőségük. A résztvevők nagy érdeklődést mutattak a gyermekek ellátásával, ápolásával, betegségek megelőzésével kapcsolatos információk iránt.
Összefoglaló az Újvárosi Rehabilitációs keretén belül
Családsegítő Szolgálat munkatársai által 2013. januártól és 2014. októberig
megvalósított programokról
A Szociális város rehabilitáció Győr-Újváros területén című – NYDOP-3.1.1/B-09-2f-2012 0001 számú – pályázat kapcsán megindult munkában az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény irányításával a Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának Családsegítő Szolgálata is aktívan részt vett.
A Családsegítő Szolgálat Újvárosi Családsegítő Központjának munkatársai a közel két év alatt 7 projektet indítottak és működtettek az ellátási területükön élő lakosság részére, részvételével. A programokról elmondható, hogy jól átgondolt, hiánypótló és prevenciós tevékenységet valósítottak meg. A programok tematikájának összeállításánál a munkatársak a Családsegítő Szolgálat közel 25 éves tapasztalatait, a lakosság körében elfogadott és igényelt segítő kapcsolat hatékonyságát használták fel. A programok között volt olyan, ami már korábban is nagy népszerűségnek örvend pl. Egymás közelében és volt olyan, melyhez hasonlót ebben a városrészben az elmúlt 25 évben még nem valósítottak meg pl. Családi nap.
A programok célja az Újvárosban élők közösség fejlesztése, a társadalmi aktivitásuk erősítése, az önérvényesítés társadalmilag elfogadott és támogatott módjának tanulása volt. A célok elérését a programokon keresztül a szociális munka eszközeivel valósítottuk meg. A csoportokban végzett munka alapja a segítő beszélgetés és tanácsadás volt, mely kötetlen formában és irányított módon is megvalósult.
Például az Egymás közelében a főzésről szólt, de természetes módon szövődött bele a háztartásgazdálkodás, az egészséges életmód, a személyi és környezet higiéné, a gyermeknevelés, a családi szerepek láthatóvá tétele. A programokon való részvétel növelte az elköteleződést, a felelősség vállalást, ösztönzőleg hatott a családsegítő központ munkatársaival való együttműködésben. A pozitív tapasztalatok önbizalmat adnak, a későbbi élethelyzetek megoldásában is segítséget nyújtanak.
SOFT TEVÉKENYSÉGEK
Várandós kismamák szülésre felkészítése, apák bevonásával

A projektben szereplő 4 szülésre felkészítő tanfolyamból az elsőt 2013 áprilisában és májusában rendeztük meg a Zúgó úti védőnői tanácsadóban. A négy alkalomból álló tanfolyamot védőnők és meghívott előadók (szájhigiénikus, pszichológus) tartották meg a következő témákban: a 9 hónap alatti változások, orvosi és védőnői szűrővizsgálatok, fogápolás, lelki folyamatok a várandósság és a gyermekágy alatt; babakelengye és kórházi táska összeállítása; szülés jelei, körülményei; szoptatás; első napok otthon.
Bővebben...
Baba-mama klub

2013. januártól havi rendszerességgel zajlanak a baba-mama klubok a Zúgó úti védőnői tanácsadóban. Minden hónapban más témával készülünk, vendégelőadókat is hívunk. Az eddigi alkalmakon beszélgettünk a csecsemők és kisgyermek öltöztetéséről, gyakori megbetegedésekről, vitaminok szerepéről. Szájhigiénikus látogatott el hozzánk, aki a helyes fogápolásról tartott színvonalas előadást. Kiemelt fontosságúnak tartjuk az egészséges táplálkozást, ezért ebben a témában is hasznos információk hangzottak el. Húsvét előtt kézműves műhellyé varázsoltuk át a tanácsadót, vidám barkácsolással és hasznos beszélgetésekkel telt az idő.
Bővebben...
Anyatejes világnapi rendezvény

A WHO javaslatára augusztus 1. az Anyatejes Világnap, ezért ezen a napon a Zúgó úti tanácsadóban mi is megünnepeltük a szoptató anyukákat. A rendezvényre szép számmal érkeztek újvárosi kismamák és szoptató anyukák, akiknek nagyon jól esett, hogy ünnepi terített asztallal vártuk és megvendégeltük őket.
A köszöntés után Bak Julianna megható hegedűszólója következett, majd a szoptatás előnyeiről, hasznáról, a szoptatás során adódó problémákról beszélgettünk közösen.
A szoptató anyukák szívesen osztották meg tapasztalataikat a várandósokkal. Ezután kötetlen beszélgetés zajlott kisebb csoportokban.
Bővebben...
Babamasszázs tanfolyam

2013 első félévében két babamasszázs tanfolyamot bonyolítottunk le a Zúgó úti tanácsadóban. Az édesanyák mindegyik tanfolyamon négy héten át, hetente egyszer találkozva sajátították el az újabb és újabb mozdulatokat, fogásokat, megfelelő időt hagyva az addig tanultak otthoni gyakorlására.
Bővebben...
A fogamzásgátlás módszereinek megismertetése

A program keretében 2013. februárban négy felvilágosító órát tartottam. Az előzetesen megjelölt csoportbontásnak megfelelően 2 fiú- és 2 lánycsoport vett részt az interaktív foglalkozásokon, 11-13, valamint 14-15 éves korosztályi bontás szerint.
Bővebben...
Helyesen élni”- Fiatalok életmódprogramja
2013 október és november folyamán 28 órában kerül megvalósításra ez a program, melynek célcsoportja: A városrészen élő, 10-14 éves, illetve 14-18 éves fiatalok, akik még iskolába járnak, vagy már tankötelezettségi kötelezettségüknek eleget tettek, pályakezdők, vagy álláskeresők.
Az előadás-sorozatok által a fiatalok megismerik lakókörnyezetük történetét, kultúráját, jellegzetességeit. Higiénés ismeretekhez jutnak, megismerkednek a különböző szenvedélybetegségek veszélyeivel. Szexuális felvilágosítás keretében készítik fel őket a felnőtté válásra, de képet kapnak a családi mintákról, szerepekről is. Megismerkednek a biztonságos környezet fogalmával, a bűncselekmények lehetséges következményeivel. Számítógépes alapismeretekkel, illetve pályaorientációs tanácsadással történik a továbbtanulásuk, elhelyezkedésük segítése. A képzés zárásaként vetélkedőre kerül sor, amelynek kérdései az elhangzott információkra vonatkoznak.
A tanfolyamot vezeti: Hanczné Szabó Edina
Családi nap

A program célcsoportja:
Győr Újváros városrészben élő lakosság
A rendezvény helyszíne: 9025 Győr Cinka Panna u. 2.
A rendezvény célja: Az újvárosi és a környékbeli lakosok közösségi életének fejlesztése. A szórakoztató élmény mellett, hagyományőrző elemek felvonultatása és folyamatos ingyenes gyermekprogramok biztosítása. Az újvárosi rehabilitáció programjainak bemutatása, szóróanyagokkal és szóbeli formában. Az információterjesztés mellett a programokra való toborzás is fontos célkitűzés.
Bővebben...
Napos hét

A program célcsoportja:
Győr Újváros városrész lakosságának 5-14 éves korú gyermekei
A rendezvény helyszíne:
Újvárosi Családsegítő Központ Győr Kossuth Lajos út 58.
A program ideje: 2013. június 24-28. 2014. június 23-27.
A program célja:
A programmal az Újváros és Sziget lakosságának 5-14 éves korú gyermekeinek szeretnénk élményekben gazdag egy-egy hetes szórakozást nyújtani. A napköziben való részvétel ingyenes. Fontosnak tartjuk a gyermekek társas kapcsolatának erősödését, az alkalmazkodást, az egymásra figyelés pozitív megélését. A gyermekek reggeli érkezésétől haza indulásukig felnőtt felügyeletet kapnak, nyári szabadidejük tartalmas eltöltését szakemberek szervezik és biztosítják a jó hangulatú programokat. A program ideje 5 nap, naponta ½ 8 órától - ½ 5 óráig.
Bővebben...
Bóbita teaház - klubfoglalkozás

A program célcsoportja:
Győr Újváros városrészben élő, 0-3 éves gyermeket nevelő fiatal anyák gyermekeikkel
A klubfoglalkozások helyszíne: Újvárosi Családsegítő Központ programterem Győr Kossuth L. u. 60.
A klubfoglalkozások célja: A szülői szerepek erősítése, szülői felelősségvállalás, tapasztalatcsere, dilemmák megosztása egymással a gyermek tudatos nevelése, ellátása, a háztartásvezetés, helyes életmód..
Bővebben...
|