Beköszöntő

Szeretettel köszöntöm Önt honlapunkon!

Megtiszteltetés nekünk, a projektben dolgozóknak, hogy a Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Győr közös projektje felkeltette érdeklődését.
Az elkövetkezendő másfél évben, a TÁMOP-5.4.9-11/1 projekt keretében elnyert támogatásból, az alapszolgáltatások fejlesztését tűztük ki célul a szolgáltatásokban rejlő lehetőségek jobb kiaknázásával és a partnerkapcsolatok erősítésével. Az időszak végére vállalásunk szerint az igénybevevő idősek és hozzátartozóik számára egyszerűsödni fognak az eljárási utak, könnyebbé és biztonságosabbá téve az ellátásokhoz való hozzájutást.
E cél eléréséhez számítunk minden olyan szervezet és szociális szakember együttműködésére, aki Győr városában az idős korosztály ellátásában, segítésében érintett.

Bízunk benne, hogy folyamatosan figyelemmel kíséri honlapunkat és sok érdekes, szakmailag hasznos információra talál.

Kérjük, hogy véleményét, javaslatait ossza meg velünk a következő e-mail címen:

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Jó böngészést kívánunk!
 

 A projekt menedzsment nevében:

Szabóné Vörös Ágnes
projektmenedzser

 

Elérhetőségek >>>                                                 Sajtószemle >>>


 

HÍREK,ESEMÉNYEK

 

Zárókonferencia

 

 

 

 

 

 

 
2014. szeptember 23-án a Széchenyi Egyetem VIP termében került sor a „Fejlesztés a szolgáltatásokban rejlő lehetőségek jobb kihasználásával és a partnerkapcsolatok erősítésével” című TÁMOP 5.4.9-11/1-2012-0021 sz. projekt záró konferenciájára. A rendezvényen 100 fő vett részt a szociális alapszolgáltatások, az egészségügyi ellátást biztosító szervezetek és az oktatási rendszer képviselői közül.

Bővebben...

 

Folytatódik az Idősvonal

 

 

 

 

 

 
 

Projektet zárt az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény, de a tervek szerint folytatódik a sikerprogram. Győr önkormányzata, valamint az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény még 2013 áprilisában indította el azt a projektjét, melyre közel 35 millió forint uniós, vissza nem térítendő támogatást nyertek a konzorciumi partnerek.
Bár hivatalosan szeptember 30-án ér véget a program, a felek a záró rendezvényen hangsúlyozták, hogy a nagy sikerre való tekintettel az Idősvonal a jövőben is elérhető lesz.

BŐVEBBEN: Győr+ - cikk >>>
                     Győr+TV - video >>>

 

Pszichoedukáció a házi segítségnyújtásban

„Fejlesztés a szolgáltatásokban rejlő lehetőségek jobb kihasználásával és a partnerkapcsolatok erősítésével” c. TÁMOP 5.4.9-11/1-2012-0021 sz. projekt keretében 2013. december 1. és 2014. szeptember 30. között havonta 10 fő házi segítségnyújtásban dolgozó hivatásos gondozónő végez pszichoedukációs tevékenységet napi feladataik elvégzése mellett.

A tevékenység célja, hogy a házi segítségnyújtásban részesülők illetve hozzátartozóik számára praktikus, gyakorlatban is alkalmazható ismereteket nyújtsanak az időskori sajátosságokkal, idős korban jelentkező problémákkal kapcsolatban, pl. inkontinencia esetén való teendők megtanítása, gyógyászati eszközök használatának megtanítása, korai tünetfelismerés segítése, étkezéssel, helyes táplálkozással, folyadékpótlással kapcsolatos tanácsadás stb.

Az ellátottaktól és hozzátartozóiktól kapott visszajelzések azt mutatják, hogy szívesen veszik a segítséget, mely megkönnyíti a mindenapi otthoni ápolást-gondozást, segítik a korai tünetfelismerést. A gondozónőktől kapott hasznos ismereteket a későbbiekben önállóan is alkalmazni tudják.

Kissné Teklovics Gabriella
szakmai vezető

 
További cikkeink...

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába..

EU Cookie Directive Module Information