A Borostyánkő út mentén
Gönyűre mentünk kirándulni a Mohi utcai idősek otthona lakóival 2014. április 21-én délelőtt. A napos, de szeles időben meglátogattuk a Hajósmúzeumot és a kikötőt. Gönyű történelme egyidős a magyarság Kárpát-medencei történetével, de az ember már az ősidők óta kiváló lakhelynek tekintette ezt a földet.
A Római Birodalom határvonala a Duna vonalában futott, a Duna képezte a határt. Gönyű térsége még a rómaiakhoz tartozott, a folyó másik oldalán pedig már a germán törzsek laktak. Erről a történelmi időszakról ma is híven árulkodik a falun átfutó macskaköves út. Az 1850- es években a Dunán megjelentek a gőzhajók, az 1990- es évek közepétől pedig folyamatosan épül a Győr- Gönyű nemzetközi kikötő.
A kikötő és a környezet is nagy fejlesztésen ment keresztül, aminek eredményeként mind a község, mind a folyóparti sétány megszépült. A partra látogatóknak csodálatos élményt nyújthat akár a folyami hajózás, akár a túlparton lévő erdők vagy a víz látványa. Mindezek annyira lenyűgözték lakóinkat, hogy szeretnének még ide visszalátogatni.
Kocsis Edit