Köszöntöm együttműködő partnereinket és látogatóinkat
2012-ben, az
 

„Aktív idősödés és a generációk közti szolidaritás” évében. 

Intézményünk nagy várakozással, rengeteg színes programmal készül erre az esztendőre. 

Kollégáimmal közel egy évtizede indítottuk el a „Generációk egymásközt, egymásért” projektet, amelynek kiemelt célja a generációk egymás közti kapcsolatának erősítése, a múlt értékeinek közös felkutatásával, régi események, hagyományok, népszokások, mesterségek bemutatásával, ahol az idős emberek és a fiatalok aktívan részt vesznek. A fiatalok számára lehetőséget teremtünk a személyes tapasztalaton alapuló időskori sajátosságok megismerésére, és az ezekkel szembeni előítéletek leküzdésére.

A hosszú évek során összegyűjtött tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a nagy horderejű, több generáció érdeklődését felkeltő, az intézmény kapuit is túllépő, az egész országot megmozgató programok élénk érdeklődést keltettek idősek és fiatalok körében egyaránt.

Büszkék vagyunk elért eredményeinkre és hiszünk az együtt gondolkodás, együttműködés erejében. Ezért arra kérjük Önöket, hogy az idei évben is legyenek partnereink: csatlakozzanak programjainkhoz, vegyenek részt rendezvényeinken. Mutassuk meg közösen, mire vagyunk képesek – fiatalok és idősek együtt itt Győrben, a fejlődés és a lehetőségek városában.

 

Kollégáimmal várom Önöket! 

 Panker Mihály
 
igazgató

 

 

HÍREK, AKTUALITÁSOK

 

MEGHÍVÓ

Az Őszirózsa Alapítvány meghívásából sok szeretettel várjuk Önt
2012. február 18–án 18ºº-kor kezdődő
JÓTÉKONYSÁGI BÁLRA
a Famulus étterembe.
A bál fővédnöke: Dr. Somogyi Tivadar alpolgármester

MEGHÍVÓ/PROGRAM

 

Pályázat a Kálóczy téri Idősek Otthona bővítésére és korszerűsítésére  (TIOP 3.4.2-11/1)

A pályázati felhívásra az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Győr kívánja benyújtani pályázatát az intézmény kezelésében lévő, Győr, Kálóczy tér 9-11. sz. alatt működő, 135 férőhelyes idősek otthona korszerűsítésére.
A tervezett beruházás fő célja a konyha fölé történő emeletráépítéssel megszüntetni azt a problémát, hogy az otthonban élő idős emberek az éttermet az épületen kívülről tudják megközelíteni.
Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetértett az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Győr TIOP 3.4.2-11/1 „Önkormányzati, állami, egyházi, nonprofit fenntartású bentlakásos intézmények korszerűsítése” pályázaton való részvételével.

részletek >>>

 

Adventi Vásár

A győri Téli Fesztivál keretében működő Jótékonysági Faházban intézményünk az idei évben is lehetőséget kapott az klubtagok és az idősek otthonaiban élők által készített tárgyak árusítására.

 

Bővebben...

 

Márton napi népszokások

A ménfőcsanaki Horgas úti Idősek Klubjának tagjai közös program keretében elevenítették fel a Márton napi népszokásokat a ménfőcsanaki óvoda Nyuszi Csoportjában. A rendezvény kapcsolódott az „Az együtt a közös holnapért” projektünkhöz, melynek célja, hogy a különböző generációk közös programokat szervezve ismerjék meg egymás mindennapi életét, tevékenységét.

Bővebben...

 

Adventi koncert a Zsinagógában

Idén már tizenegyedik alkalommal rendeztük meg hagyományos jótékonysági adventi koncertünket az idősek otthonaiban élők, az idősek klubjainak tagjai, valamint a Fogyatékossággal Élők Átmeneti és Napközi Otthonának fiataljai részére december 7-én szerdán. A koncert intézményünk szervezésében valósult meg.

 

Bővebben...

 
  Nyugdíjas dolgozók köszöntése az EESZI-ben

Intézményünk a régi hagyományokat követve minden év novemberében köszönti nyugdíjas dolgozóit, akiknek a száma mára már meghaladta a száz főt. Idén november 24-én csütörtökön tartottuk az összejövetelt.

Bővebben...

 

Idősek napja a Kálóczy téren

2011. 11. 07-én került megrendezésre a győri Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Kálóczy téri Idősek Otthonában az Idősek napja. Az intézmény ebédlőjében egészségügyi állapotuktól függően több mint 50 lakó gyűlt össze a kora délutáni programra.

 

Bővebben...

 
További cikkeink...
FILMEK
Hirdetés
PÁLYÁZAT

KÖZADATKERESŐ
Hirdetés